A Gyimes név eredetének - hangzásbeli hasonlóságon alapuló - magyarázata szerint olyan hely, ahol sok a gímszarvas. A völgyet részben csíki, részben moldvai menekültek telepítették be. Első lakói a 17-18 században költöztek ide, többségük Csíkból és a környező falvakból, illetve a moldvai térségből.
A Gyimes helynév első okleveles adata a "Ghemes" 1677-ből való.
1626-ban Bethlen Gábor várat, nagyobb vámházat emelt Moldva és Erdély határánál, romjai ma is láthatók. Nem tudni miért, a nép e maradványt Rákóczi várnak nevezi. Talán az első települések éppen a vámházhoz kapcsolódtak.
Az első biztos adat Gyimesvölgye lakosságáról egy 1721-es összeírás, ez 19 vándorló családról szól.
A gyimesi csángók szerint őseik a katonai szolgálat elől futottak erre az erdős vidékre, ezzel kapcsolatos a csángó szó eredete is: csángó az, aki "elcsángált" (elment) a közösségtől.
A csángók bujdosásukkal magyarázzák a moldvai csángókéhoz hasonló öltözetüket is. Ezt egykoron azért használták, hogy megtévesszék az őket üldözőket, hogy azok ne ismerjék fel bennük a szökött székely katonát.
A Gyimes név a gim szóra vezethető vissza, olyan hely, ahol sok a gímszarvas. Czirbusz Géza szerint (Erdély, 1908.141) a Ghymes névfejtése a következő: "figyelő hegy a gót gaumján igéből jött vala".
A Tatros "tatárost" jelent. Első okleveles említése 1466-ból maradt fenn. A román Trotuş magyar eredetű víznév. A "Lok" elsősorban földrajzi fogalom, szláv eredetű közszó, jelentése patak menti rét, sima hely (románul luncă). A "Gyimes-Loka" név először 1701-ben szerepel hivatalos irományokban. A "Gyimesi lunka" megnevezéssel is találkozhatunk.
A Gyimes-völgye a XVII. század utolsó éveitől kezdett állandó jellegű emberi település színhelyévé válni. Itt nem találhatók ún. tömör falvak, csak tanyatelepek, ezek pedig "patakokra", "patakvölgyekre" oszlanak. A szórványtelepek nevei jellemzően pataknevek, melyek egy része az itt elsőként megtelepülő csíki székely családok neveit viseli. Például Borospataka, Antalokpataka, Kováspataka, stb.
Csíkszereda irányából Gyimes határát a Fügés-tetői hágón (a csángók Csermászónak, Szermászónak vagy Sermászónak nevezik) érjhetük el, ahonnan csodálatos látvány fogadja a látogatót.
A Fügés aljában már a Tatros vize völgyében folytatódik a mintegy 30 km-es vidék, ahol a völgyben települt falvakat a mellékvölgyekben, azaz "patakokban" lakók éppen "gödör"-nek mondják.
A szájhagyomány szerint legelső település a Gyimes völgyében, a Bükkben, Sáncloka volt.
A Gyimes völgyét, ezt a felső völgyszakaszt, a Tatros vize forrásvidékét három nagyközség lakói népesítették be: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Gyimesközéplok (Lunca de Mijloc) és Gyimesbükk (Ghimeş-Făget). Ez már Bákó megyében van.
Az itt élő magyarokat csángóknak nevezik. Ők a gyimesi csángók, megkülönböztetve ezáltal őket a moldvai csángóktól.
Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a "patakokban" a nagykiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek.
A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az "erdőlés" nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani.
A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöztek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöztek a téli szállásra.
A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani.
A népszaporulat szempontjából a kis telepek lassú növekedése vehető számba. 1779 körül a Gyimes völgye lakossága 550 fő körül lehetett. A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. A lakosok a csíki községekből menekültek a zsellérség, a katonaság és adó elől. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére és alulról felfelé népesítetták be a Tatros völgyét és a patakokat.
A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk.
A gyimesi csángó ház a székelyház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók).
A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a benszülött a csángó.
Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. Kiemelkedően gazdag, ősi népköltészettel és párját ritkítóan széles skálájú néptánc-hagyománnyal rendelkezik.
A parasztzenészek egyik sajátos népi eszköze, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül.
A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, csárdást, németest, hejszát.
A zenészdinasztiák tagjai közül sokan ismerték Pulika Jánost és Mihályt, Halmágyi Mihály gardonyost és társát Gizi nénit. Zerkula Jánost, a gyimesi népzenészt a népművészet mestereként ismerik. A nagy zenészdinasztiák kihalóban vannak.
A hetvenes évek táncrendjében szerepelt a hétlépés, egytoppantós, háromtoppantós, sormagyaros, talján polka, háromsirülős, balánkáé, moldvai, csoszogtatós, keresely, sántanémetes és porka. Ismeretes még a héjsza és a békási ruszka.
